Dinoszaurusz kutatások

Késő-kréta szárazföldi gerinces fauna a Bakonyban

A Bakonyban felfedezett első magyarországi dinoszaurusz lelőhelyről mára már egy igen gazdag gerinces faunát ismerhetünk Dr. Ősi Attila és munkatársai lelkes kutatómunkája nyomán. A maradványok késő kréta korúak, azaz mintegy 85 millió évesek. Halak, kétéltűek, teknősök, gyíkok, dinoszauruszok, pteroszauruszok és madarak maradványai mellett egy egészen kivételes krokodil, az Iharkutosuchus makadii koponyái és állkapcsai is előkerültek (1. ábra). Ezek a leletek elsőként szolgáltatnak bizonyítékot arra nézve, hogy a mai krokodilokat is magukban foglaló, modern Eusuchia formák között is akadtak olyan fajok, melyek fogazatukat és táplálkozásukat tekintve merőben eltértek a „hagyományos” alakoktól.

1. ábra. A Bakonyból előkerült heterodont krokodil koponyája felülről (A), alulról (B).

A hazai krokodilnak mind a koponya anatómiáját, mind pedig fogazatát tekintve számos különleges tulajdonsága van. A kifejlett egyedek koponyája kb. 11 cm hosszú, ahol az orrész egészen elkeskenyedő, a felső halántékablakok teljesen zártak és főleg a hátsó helyzetű alveolusokban számos lapos, széles, kúpot viselő őrlőfog ül. A fogak felszínét borító, összetett kúpsorokon kívül az egyes kúpok felszíne egyenetlen, barázdált. A koponya és az alsó állkapocs felépítése, továbbá a fogazat morfológiája arra utal, hogy a magyarországi krokodil alsó állkapcsát oldalirányban is tudta mozgatni rágás közben, hasonlóan pl. a mai patás emlősökhöz. Ez azért szokatlan a krokodilok körében, mert ezeknél az állatoknál a biztosabb zsákmány megragadás érdekében különösen fontos, hogy az alsó állkapocs záródás közben stabilan, precízen záródjon.
A koponya anatómiáján túl a rekonstruált állkapocszáró izomzat is a különleges tulajdonságot látszik alátámasztani. A bakonyi krokodilnak azok az izmai voltak különösen fejlettek, amelyek a lassú, de hatékony állkapocszárást végezték (pl. MPTP, MAMP, 2. ábra), azok pedig, melyek a gyors állkapocszárásért felelősek, elcsökevényesedtek (pl. MAMEP, 2. ábra).

2. ábra. A fontosabb állkapocszáró izmok eredési (A, C) és tapadási (B, D) területei az Alligatornál (A, B) és az Iharkutosuchusnál (B, D). Fontosabb izmok rövidítései: MPTA: Musculus pterygoideus anterior, MPTP: Musculus pterygoideus anterior, MAMP: Musculus adductor mandibulae posterior, MAMEP: Musculus adductor mandibulae externus profundus.

Így a fejlett, hosszú izomrostokból álló izmai révén lassú, de hatékony táplálék feldolgozásra volt képes. Továbbá ezek az izmok végezték az alsó állkapocs oldalirányú mozgatását is. Ezt a mozgást a legteljesebben megőrződött koponyában ülő fogakon található, néhány milliméteres kopási barázdák is alátámasztják, melyek csaknem keresztirányúak (3. ábra). Ezeket a kopásnyomokat az alsó állkapocs megfelelő fogai vájták a koponyában található fogak felszínébe, miközben az állat a táplálékát aprította, őrölte. A hazai krokodil tehát, szemben a legtöbb krokodillal, hatékonyan feldolgozta táplálékát mielőtt lenyelte volna. A fogsor hátsó részén elhelyezkedő, nagyméretű törő-/őrlőfogakkal más fosszilis alakoknál is találkozhatunk. A bakonyi krokodil széles, lapos, sok kúpot viselő hátsó fogai azonban rendkívül bonyolult felépítésűek ahhoz, hogy csak egyszerűen a táplálék összetörésére szolgáljanak.

3. ábra. Az Iharkutosuchus fogain található barázdák jól mutatják az alsó állkapocs mozgásának irányát.

Az orvostudományban is használt computer tomográf (CT) segítségével különböző irányú (coronalis, saggitalis és axialis) metszeti képek sorozata készült el a koponyáról. Ezek a képek megmutatják, hogy mennyire nyomódott össze a koponya a kőzetrétegek terhelése során, vagy hogy az egyes, koponyában rejlő üregeknek milyen az alakja, kiterjedése. Ennek a vizsgálatnak köszönhetően derült fény például arra is, hogy az Iharkutosuchus használatban lévő fogainak gyökerében két, esetenként három kialakulóban lévő fogcsíra található. Ez arra utal, hogy a fogváltás feltehetően gyorsabb volt mint általában a krokodiloknál, mely szintén összefügg az aktív, komplex táplálék feldolgozással.
A kérdést, hogy a bakonyi krokodil mivel táplálkozhatott igen nehéz megválaszolni, hiszen nincs semmiféle közvetlen bizonyíték (pl. fosszilis gyomortartalom) és recens analógiákra sem támaszkodhatunk. Talán a fogak zománcfelszínének mikromorfológiai vizsgálata segíthet a válaszadásban: a fogak táplálékkal történő érintkezése során ugyanis felszínükön mikrobarázdák (néhány tized- vagy századmilliméteresek) és gödröcskék képződnek, melyek utalhatnak az egyes taxonok étrendjére. A hazai krokodil fogainak elemzései kimutatták, hogy a hátsó helyzetű őrlőfogak felszínén döntő többségben vannak a rovátkák, míg az elülső, kisebb és kevesebb kúpot viselő fogak gödröcskékben gazdagabbak. Figyelembe véve az izomzat felépítését, a fogazat összetételét, a fogak méretét és felszínük rendkívüli tagoltságát, továbbá a fogzománcon található mikrobarázdák jellegét, arra lehet következtetni, hogy a magyar krokodil tápláléka változatos lehetett. Nem vadászott, hanem gyűjtögette feltételezhetően növényi eredetű táplálékát (pl. vízi növények, talajszinten élő, szárazföldi növények lágy hajtásai, húsosabb gyümölcsök), melyek mellett egyéb tételekkel (pl. ízeltlábúak, dögök) is kiegészítette étrendjét. A bakonyi krokodil tehát egészen különleges a csoportjában, mind életmódját, mind anatómiáját, mind pedig rokonsági kapcsolatait tekintve.

A hazai késő-kréta Archosauria faunaelemek vizsgálata is számos új eredménnyel szolgált. Az Archosauriákhoz tartozó pteroszauruszok, avagy repülő hüllők voltak az első aktívan repülő gerinces élőlények. A hazai kutatások révén derült fény a csoport korai formáinak táplálkozási szokásaira és annak változásaira. A táplálkozással kapcsolatos tulajdonságok vizsgálata igazolta, hogy a legprimitívebb formák még főként a repülő rovarok elkapására specializálódtak és a halevő életmód, mely amúgy döntő a csoport evolúciója során, csak a kora-jura elején alakult ki.
A Magyar–Argentín TÉT pályázat keretében az iharkúti lelőhelyen (Bakony) előkerült Theropoda dinoszaurusz anyag vizsgálata kimutatta, hogy a területen legalább háromféle csoport volt jelen, melyből az Abelisauroidea egyértelműen Gondwana eredetű és egyben a csoport legkorábbi előfordulása Európában. A primitív Tetanuraek jelenléte tovább erősíti azt a korábbi elképzelést, miszerint a bakonyi terület refúgiumként működhetett, ahol a fajok jelentős részét primitív és endemikus tulajdonságok jellemezték.